Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tudnivalók a hörcsög gondozásáról

2008.03.27

Aki arany- vagy törpehörcsög mellett dönt, meg kell tanuljon másképp gondolkodni. Ezek a sivataglakók sok mindenben lényegesen különböznek a többi háziállattól.

Jobb egyesével tartani, mint párban

Nem kínozza hörcsögét, ha magányra ítéli. A szabadon élő hörcsögök legfeljebb egy rövid párzási rituáléra találkoznak össze, mielőtt ismét harckészültségbe kerülnének, és lehetőleg több méter távolságot tartanának egymás között.

Rövid a hörcsögélet

A szabadon élő aranyhörcsögök legfeljebb egy évig élnek, majd aggastyánként, végelgyengülésben halnak meg. Az ember által biztosított optimális körülmények között élettartamuk megduplázódhat, mielőtt „csúcsra járatott” szívük végképp megáll.

Szabadon futkározni veszélyes

A szabadon való futkározás veszélyes, még ha szeretnénk is hörcsögünknek nagy játékteret biztosítani. Ha megijednek, bárhova képesek elbújni és szükség esetén a legkisebb résen is átférnek. Már sok hörcsög végezte életét csempék résében, lefolyócsőben vagy a beépített bútorok mögött. Túl nagy hörcsögketrecet nem lehet készíteni. A szabadon való futkározás veszélyei miatt hörcsögét saját birodalmán belül szabad csak kényeztetni. Gazdagon tagolja ketrecét alvó- és készletezőházzal, gyökerekkel és ágakkal a mászkáláshoz, fürdőtócsával, több szinttel, amik között tornázhat, ásósarokkal, agyag csövekkel és parafa barlangokkal, hogy elbújhasson.

A hörcsögök este ébrednek fel

Nem nevelheti át hörcsögét nappali állattá. Genetikai programja szerint napnyugta után ébred fel, válik aktívvá. Egész éjjel úton van, akár 5 km-t is megtesz ezalatt, és csak hajnalban húzódik vissza alvóházikójába. A nappali felébresztésére harapóssággal és a betegségek iránti megnövekedett fogékonysággal reagál.

A hörcsögök rosszul látnak

Éjszaka aktív állatokként a hörcsögök tapintásukra, hallásukra és szaglásukra hagyatkoznak, sem közelre, sem távolra nem látnak jól és csak körvonalakat érzékelnek. Éjszaka nem ijeszthetők meg olyan könnyen, nappal azonban a zajokra érzékenyen reagálnak. Ne állítsunk a hörcsögök helye mellé a rádiót és a tv-t.